Basic HTML Version
Egyszer a jaguár igen rossz
kedvében volt. Amint nap-
pal vadászni indult, a papa-
gájok csivogva rebbentek föl
az ágakról, és föllármázták a
többi állatot. Nemmaradt más
hátra, mint az éjjeli portyázás.
Másnap aztán nem gy!zte
nyalogatni a tüskékt!l felseb-
zett mancsait, hiszen a sötét-
ben nem mindig tudta tisztán
kivenni, hová lép. Sokszor na-
pokig nem tudott lábra állni,
ott feküdt a vackán korgó gyo-
morral.
Bizony, most is éppen ez
történt. Ahogy sajgó lábát pi-
hentette, egy tapírra lett fi-
gyelmes, amely egy k!hajítás-
ra t!le, a tüskés, ágas-bogas
bokrok között mászkált. Vél-
het!en nem ártott neki se tö-
vis, se szúrós ág.
Ekkor a jaguárnak jó ötlete
támadt.
– Hé, komám, gyere csak
ide! – hívta a tapírt.
– Még mit nem – felelte
amaz –, hogy megegyél!
– Ha segítesz rajtam – fo-
gadkozott a jaguár –, életed
végéig békén hagylak!
– Nem is lenne rossz, ha
többé nem kellene rettegnem
t!le – okoskodott magában a
tapír, s szép óvatosan egyre kö-
zelebb húzódott a jaguárhoz.
– Igazán csak egy aprósá-
got kérek t!led – mondta a
jaguár. – Te éjjel alszol, úgy-
hogy nincs szükséged a patád-
ra. Add hát kölcsön nekem,
hogy azon mehessek vadász-
ni, és a tüske ne sebezzen meg
többé!
– Rendben van – egyezett
bele a tapír –, ha te meg addig
nálam hagyod a mancsodat.
Meg is kötötték az alkut, és
még aznap este lábat cserél-
tek.
Csakhogy a jaguár nem volt
boldog a patás lábbal, mert
alighogy útnak eredt, a zajra
felébredtek a majmok, és ék-
telen lármát csaptak. Még kó-
kuszdióval is jól megdobálták
a szegény vadászt. Sietett is a
jaguár a tapír tanyájára, hogy
visszakérje a saját lábát. Más-
nap pedig nemcsak a tüskéket
szedegethette a mancsáról, de
még a fején n!tt jókora púpo-
kat is borogathatta.
Indián népmese, átdolgozta
Dornbach Mária
10
2 0 1 2 . á p r i l i s
Hol volt, hol nem volt…