Page 5 - Sziv

Basic HTML Version

Walter Elias Disney
3
története tipikus „amerikai sztori”. Édesap-
ja Írországból kerekedett fel és költözött az ígéretes „új világba”
a jobb élet reményében. Édesanyja Németországból vándorolt ki
ugyanezért. Walter Elias a család negyedik gyermekeként született
1901. december 5-én Chicago
4
zűrzavaros városában. Szülei far-
merek voltak. Tehenek és lovak között nőtt fel, kutyákat és macs-
kákat kergetett, amint megtanult járni. Nem csoda, hogy legsike-
resebb mesefiguráit két- és négylábú barátai ihlették.
Nem volt éppen elveszett gyerek. Az már nagyon korán kiderült,
hogy fergetegesen rajzol. És nem sokkal később az is, hogy szüle-
tett üzletember… Rajzait ugyanis eladogatta a szomszédoknak és
ismerősöknek. De nem csak a papír és a toll foglalta le. Az ő idejé-
ben még gyerekcipőben járt a fotózás, pláne a vetített film műfaja.
A tinédzser Disney mégis fényképezett az iskolai újságnak, majd
reklámgrafikusként és karikaturistaként kereste a kenyerét.
Fiatal éveit megkeserítette az első világháború. Katonaként nem
vehetett részt benne, de vöröskeresztes segítőként igen. Rengeteg
emberrel találkozott, sok-sok fájdalmas történetet látott, viszont
még több érdekes egyéniséget és karaktert ismert meg. Mindig
nyitott szemmel járt a világban, a memóriája is kitűnő volt. Las-
sanként megteltek emberi tulajdonságokkal a vázlatfüzetbe firkan-
tott figurák – és életre keltek…
Film már volt akkoriban, rajzfilm azonban még nemigen. Dis-
ney első kisfilmjében keverni próbálta a két technikát: élő szerep-
lők mellett futkároztak a rajzfilmfigurák. És akkor jött Miki egér…
A nagy ötlet. Jött, és meghódította a fél világot. Soha olyan nép-
szerű rajzolt figura nem volt még, mint ez a most ismert formájára
csak nyomokban hasonlító egér. Sokáig atyja, Walt Disney hang-
ján cincogott a filmekben.
Annyi Oscar-díjat
5
sem előtte, sem utána nem kapott színész-
rendező-grafikus, mint Walt Disney. Összesen 26 szobrocska so-
rakozik a Disney-örökösök emlékpolcán. Illetve inkább 33. Mert
1939-ben, a
Hófehérke és a hét törpe
máig népszerű, egész estés
rajzfilmjéért nem egy, hanem egy nagy és hét kicsi Oscar-figurát
kapott.
1955-ben nyílt meg az első Disneyland Kaliforniában. A már
öregedő, de lelkében örökifjú Walt igazán mindent megtett azért,
hogy jól érezzék magukat a gyerekek. A játékok egy részét maga ta-
lálta ki, és mindent kipróbált a megnyitó előtt. Ami nem ütötte meg
a szórakoztatási mércét, azt kidobta. Így volt ez a filmjeivel is.
1966. december 15-én halt meg a mesegyáros. Utódai eredeti
terveihez híven igyekeznek továbbra is minőségi, egész estés rajz-
filmekkel csalogatni a gyerekeket. Szerte a világban több élmény-
parkot is építettek. Magyarországhoz legközelebb Párizs mellett
van Disneyland. Ha teheted, látogass el oda egyszer!
29
S Z I V Á R V Á N Y
Nem csak lányoknak!