Basic HTML Version
Sebesen siklasz a jégen, szemedbe fúj a hű-
vös szél, talán még jófajta zene is szól a hát-
térben. Ilyen csodálatos dolog a korcsolyá-
zás. Kicsit olyan, mint a repülés. Már persze,
ha az ember jól megtanulta az alapokat.
Mert addig bizony inkább vicces és olykor
fájdalmas is lehet.
A korcsolyázás
A siklás és a száguldás jóleső érzést kelt a legtöbb em-
berben. Őseink azonban még valószínűleg nem a sa-
ját szórakoztatásukra találták fel a sarujukra rögzíthető
csontkorcsolyát. Sokkal inkább azért, mert kemény te-
lek idején gyorsan és komolyabb erőfeszítés nélkül jut-
hattak el vele a befagyott tavakon keresztül egyik helyről
a másikra. A mostaniakhoz hasonló, acélélű korcsolyá-
kat először négy-ötszáz évvel ezelőtt hoztak haza utazók
Hollandiából. Hamar népszerű lett a sportág. Később
a magyar nemesek és nagyurak előszeretettel csatolták
csizmájukra a még eléggé kezdetleges csúszkálóvasakat.
Köztük Széchenyi István, „a legnagyobb magyar” is.
Kerekeken bárhová
Aki unja, hogy a korcsolyapályán csak körbe-körbe lehet siklani, az ta-
nuljon meg görkorcsolyázni, és máris „repülhet” bárhonnan bárhová!
A mozdulatsor nagyjából ugyanaz, viszont jelentős különbség, hogy
az utcák bizony nem tükörsimák, mint a jól gondozott jégpályák. Sőt,
igencsak hepehupásak. Egy sor akadállyal kell megküzdenie annak,
aki közlekedési eszközként akarja használni a görkoriját. De talán ép-
pen ez az igazán érdekes benne…
Szivárvány
24. oldal
j a n u á r