Page 3 - Lepenye M

Basic HTML Version

5
Ahhoz, hogy a tanulásban és a mindennapi életedben is hasznossá és érdekessé váljon számodra az új ismeret, ér-
demes megismerned az idekapcsolódó érdekességeket, fontos alkalmazásokat. Ezeket az ismereteket a „Tudtad?”
részben találhatod.
A bepárásodás megelőzhető
Annak, hogy a bepárásodott ablakon vagy szemüvegen nem látunk át, az az oka, hogy a gőz nagyon apró cseppek for-
májában csapódik le. Ugyanis az üveget az apró vízcseppek homályosítják el. Ha előzőleg az üveget mosószeres ruhával
töröljük le, az üvegre kerülő mosószer miatt a vízcseppek vékony filmként terülnek szét, amely ugyanolyan átlátszó, mint
az üveg. Próbáld ki!
Ahhoz, hogy a tanulás, ismétlés, rendszerezés könnyebben menjen, röviden egybegyűjtöttem azokat az ismerete-
ket, amelyeket feltétlenül tudnod kell.
Az „Amit feltétlenül tudnod kell!” összefoglalja számodra a megismert fogalmak, fizikai mennyiségek lényegét. Ezenkívül
felhívja a figyelmedet a megértésben és a feladatmegoldásban előforduló hibalehetőségekre, gyakori félreértésekre, vala-
mint a fontos – már régebben tanult vagy más tantárgyból elsajátított – ismeretekre.
Az a halmazállapot-változás, amikor a légnemű halmazállapotú anyag folyékonnyá vá-
lik, a lecsapódás.
Ezt a halmazállapot-változást tapasztaljuk például akkor, amikor a forró ételt tartalmazó fazék
fedőjét felemelve víz csöpög le arról.
A tananyagok talán legérdekesebb része a„Nyomozzunk!”. Csak a tananyag alapos megértése és megtanulása után
vágj bele a nyomozásba, mert ezeknek a mini krimiknek a megfejtése az új ismeretek megértését, megtanulását
igénylik. Ráadásul, mint a jó nyomozókét, az ötletességedet és a kombinációs készségedet is próbára teszik ezek a fel-
adványok. A megoldáshoz mindig elegendő ismeret áll rendelkezésedre, ha a tananyag első három fejezetét alaposan
tanulmányozod. Mivel tanárod természetesen ismeri a krimik kérdéseire adott választ – ha van rá idő –, érdemes az órán
barkochbajátékkal kitalálnotok a megfejtést. Nézzünk egy példát!
A rejtélyes üzenet
Tábori detektíves játékunk egyik csapatának két nyomozója Kriszti és Kinga
volt, akik a Zoli-Sanyi páros ellen játszottak.
A szabályok értelmében Kriszti és Kinga egész délután nem találkozhat-
tak egymással. Zoliék elmondták Krisztinek, hogy hová rejtették a „kincset”.
A kincs egy tábla csoki, amelyet az ebédlő tálalószekrénye alá dugtak a fiúk. Krisztinek a kincs helyéről egy üzenetet
kellett elrejtenie Kingával közös faházukban (a ruhásszekrényen kívül bárhová) úgy, hogy Kinga azt megtalálja, ám
a Kinga előtt érkező fiúk nem. A délután folyamán a fiúk bemehettek a lányok faházába, és a zárt ruhásszekrényben
lévő személyes holmikon kívül mindent átvizsgálhattak.