Page 3 - Sziv

Basic HTML Version

December 2. – Advent kezdete
Advent szavunk az ’Úr eljövetele’ jelentésű latin „adventus Domini”
kifejezésből ered. Az advent az András-nap utáni első vasárnappal kez-
dődik, és december 24-ig, szentestéig tart. Ez alatt a négy hét alatt a Mes-
siás eljövetelét várjuk, aki szeretetet hoz a földre. Az emberek bűnbánatot
tartanak, átgondolják, kit bántottak meg az évben. Ebben az időszakban
szokás vasárnaponként egy-egy gyertyát gyújtani az adventi koszorún.
A négy gyertya közül a katolikus hagyomány szerint három lila, mert ez a
megbánás színe, egy pedig a közelgő ünnep örömét jelképező rózsaszín.
December 6. – Miklós napja
Szent Miklós püspök volt, aki a legenda szerint a szegények ablaká-
ba pénzt, ajándékokat tett. Innen ered a Miklós-napi ajándékozás ha-
gyománya.
December 13. – Luca napja
A néphit ezt a napot gonoszjáró napnak tartotta, vagyis az ártó szel-
lemek, boszorkányok idejének.
December 24. – Ádám és Éva napja
A szenteste karácsony böjtjének napja,
a kis Jézus születésére való felkészülés
ideje.
December 25. – Karácsony napja
A kereszténység ekkor ünnepli Jézus Krisztus születését.
December 28. – Aprószentek napja
Azoknak a fiúgyermekeknek az emléknapja, akiket Heródes öle-
tett meg, amikor a gyermek Jézust kerestette. E napon kis vessző-
vel megveregetik a gyermekeket, hogy egészségesek legyenek.
December 31. – Szilveszter napja
Ez az év utolsó napja. Az óévet világszerte elbúcsúztatják az em-
berek. Felidézik az elmúlt esztendőt, egész éjjel ébren maradnak,
táncolva, ünnepelve köszöntik az új esztendőt.
December az év utolsó hónapja. Legtöbbször már szemet gyönyörködtető fehér,
puha hó borítja a tájat. Ez az egyik ünnepekben és népszokásokban leggazda-
gabb hónapunk. A karácsonyt megelőző hetekben – advent idején – az Úr eljöve-
telét, a kis Jézus megszületését várjuk.
További érdekességeket találsz a de-
cemberi jeles napokról, hagyományokról
a
www.szivarvanyujsag.hu
oldalon.
Szivárvány
5. oldal
d e c e m b e r
Hónapról hónapra